Rólunk
Hogy mivel is foglalkozunk mi itt?
…talán a legjobb válasz erre, hogy bort készítünk… …magunknak, mert nagyon szeretjük. Viszont, ha már itt vagy, te is igyál belőle! Sőt! Vigyél belőle haza is! Éhes vagy? Gyere, együnk valami finomat… …ehhez imádom a Kékfrankost. Emlékszel, amikor gyerekkorodban beleharaptál egy hatalmas kiflibe, aztán ráittad a kakaót, és mennyire összeillettek az ízek? Hmm. Na, ez pont ilyen érzés, csak már felnőtt vagyok… …azt hiszem, hogy ez nagyon jó dolog. Ezért is készítek bort. Azért, mert azt hiszem, hogy eddig minden jó dolog mellett, ami velem történt, ott volt a bor.
Ráadásul itt Hajóson ez lételem. Mindenkinek van saját bora. Ez kerül a karácsonyi asztalra, ott van a születésnapokon és a lakodalmakban. Versenyzünk, hogy kié finomabb, melyik a jó fajta, és persze bármelyik vacsora mellett ott van az asztalon. Nem sok. Sok fajta. Fehér, rosé, vörös, egyszerű, illatos, tüzes, fáradt, testes, pattogós, gyümölcsös, paprikás… …ezerarcú.
Egyértelmű, hogy készítek bort.
Huber Anikó
Én vagyok az, aki álmomban sem gondoltam volna, hogy a testvérem borok iránti lelkesedése idővel engem is magával ragad. A borok és a Hajósi Pincefalu világa mindig is közeli történet volt, így az élet úgy hozta, hogy én is borász lettem. Nem Hajóson és nem is egyértelműen a borok világában kezdtem a pályámat. Egy időre szó szerint kihajóztam innen, hogy elsajátítsam a vendéglátás és gasztronómia fortélyait.
A “hajóm” egészen Tirolig vitt, ahol nagy tapasztalattal rendelkező vendéglátóktól tanulhattam meg, hogyan legyek olyan házigazda, akitől majd biztosan kérnek még egy pohárral.
A szívem azonban visszahúzott egészen a családi pincéig, ahol összegyúrva ezt a hivatást a borok szeretetével, óriási lelkesedéssel indultunk el egy olyan úton, aminek szeretnénk, ha Te is részese lennél, mert…
…azt hiszem, hogy ez nagyon jó dolog!
Pogacsics Krisztián
Én vagyok az, aki soha sem gondoltam volna, hogy Zala megyéből folyami “hajós”-ként egyszer egy hajósi borospincében töltöm majd a mindennapjaim. A műszaki beállítottságomat azonnal félretettem, amikor egy professzionális konyhába csöppenve rájöttem, hogy az tesz igazán boldoggá, ha különlegessé tehetek étkezéseket a saját alkotásaimmal. Így a fakanalat megragadva a szakács hivatás mellett döntöttem, amit hosszú évekig gyakoroltam is tiroli szállodák konyháiban.
Az alpesi hegyeket azonban szívesen magam mögött hagytam, amikor Anikó megmutatta a Hajósi Pincefaluban rejlő kincseket. Most a legfőbb feladatomnak tekintem, hogy a családi pince borait még teljesebbé tehessem és én is…
…azt hiszem, hogy ez nagyon jó dolog!
Huber János
Én lennék az, aki annyira szereti. A barátokat, a borokat, az ételeket, az esőt, a szelet, a napsütést, az évszakokat… …és itt jön elő a tél. Amitől mindenki tart, hogy fázni fog, hogy fűteni kell, hogy fagy, hogy fel kell öltözködnünk, hogy nem indul az autó… …nekem pedig azon jár az eszem, hogy az a pince, ami nyáron a maga 13-14 °C-val milyen jó hűvöset, és friss, hűsítő borokat ad, most a téli fagyokban a maga 13-14 °C-val milyen kellemes klíma bornak és embernek egyaránt.
A kabát a présházban marad, borospohár a kézben, irány a pince “hűvöse”. Könyököm a fahordón, tölgyes zamatú Cabernet pörög a pohár mélyén, és már mondom is a “nagy” ötletemet a cimborá(k)-nak, aki(k)nek könyöke éppen a másik hordón pihen. Azt a könyököt még sok embernek kell ott pihentetnie, mert…
…azt hiszem, hogy ez nagyon jó dolog!
Én szőlőnek hívom
Nem szeretném túlbonyolítani, pedig nem egyszerű. Legyen szőlő. Volt idő, amikor azt mondtam, hogy nekem ilyen gyümölcsöm soha nem lesz. Ez akkor volt, amikor tizenhat évesen kötelező volt. Most nem az. Felnőttem, és eldönthetem, hogy mit csinálok. (Azt hiszem.) De olyan, mintha megint csak rám parancsolna valaki, hogy gyerünk. Mitől megyek mégis a szőlőbe? Talán azért, mert volt szerencsém megízlelni a modern élet folyamatosan pörgő-zúgó-kattogó-rohanó-mindenenergiátfelőrlő hétköznapjait.
Jól esik ott lenni. Szerintem ez az egyik utolsó hely, ahol ugyanúgy szólal meg a rozsdafarkú vagy a cinege, ugyanúgy ciripel a tücsök, ugyanúgy surran át a szőlősorok között a gyík, és ugyanolyan meglepetten néz a nyúl hosszú másodpercekig egyenesen a szemembe, amikor ugyanabban a sorban talál munkát magának, amiben én is dolgozom… …ugyanolyan, mint néhány évtizeddel ezelőtt, amikor a nagypapám művelte a szőlőskertjét. Időutazó azonban -bármilyen meglepő is- nem vagyok. Csak jól esik itt újra feltöltődni… …azt hiszem, hogy ez nagyon jó dolog… …és persze ebből készül a bor.
Műhely
Jártál már valaha olyan faluban, ahol több, mint ezer házikóban senki más nem lakik, csak a borok? Kíváncsi vagy, hol találod? Azt hiszem, hogy tudok segíteni. Egy biztos: a sok-sok házikó közül az egyik az enyém itt Hajós Pincefalujában. Persze én sem ott lakom. Csak a boraim, de ők azt hiszem, hogy nagyon otthonosan érzik magukat.
Nemrégiben kialakult számukra egy nagyon kellemes környezet, ahol mind a tölgyfahordóban, mind palackban teljesen stresszmentesen élik nem éppen unalmas mindennapjaikat. Nem mondhatom rájuk, hogy unalmasak, mert napról-napra, újabbnál-újabb formában és hangulatban mutatják meg éppen aktuális kedvüket.
Az ízek és illatok összessége ritkán nem kedvemre való arányban jönnek elő a fejlődésben lévő borokból, de legtöbbször totális harmóniában, gondolkodás nélkül mosolyt és vidámságot csalnak az arcomra. Szóval Ők mind ott vannak a “műhelyben”. Az idősebbek nyugodtan pihennek a palackokban, várva minden nap arra, hogy mikor örvendeztethetnek meg egy arra járó kirándulót a tapasztalatukkal;
a fiatalok pedig nagy karrierre szomjazva dolgoznak pihenés nélkül hosszú hónapokon keresztül a hordókban, hogy hasonló elismerésben részesüljenek, mint “képzettebb” társaik. Én pedig csak figyelem Őket nap, mint nap, és segítem a pályafutásukat… …és azt hiszem, hogy ez nagyon jó dolog!